2008. október 5., vasárnap

Végre kisütött a nap





Ma délután végre kisütött a nap.
Megfőztem az ebédet: húslevest meg fokhagymás párolt húst párolt rizzsel. Ebéd után pedig végre hódolhattam nagy szenvedélyemnek a kertészkedésnek. Ennek persze megint az lett a következménye, hogy pár növénynek költöznie kellett.
A Júlia borbolya a japánkertből a tópartra költözött, a kis fenyő pedig az emelt ágyásból a kert hátulját fogja ékesíteni ha megnő.
Át kellett költöztetni a pünkösdi rózsát is , mert az idén nem virágzott és szemmel láthatóan nem tetszett neki a helye. Szétosztottam az íriszeket is és a kedvenc kávézóhelyemet is átalakítottam.
A mellette lévő ágyásba csak rózsaszín és lila virágú növényeket ültettem, pár örökzöld azért ott maradt,hogy télen is legyen látnivaló.
Felszedtem a rozmaringot és nem győztem csodálkozni, hogy mekkorát nőtt. Tavasszal mikor kiültettem úgy 30-40cm-es lehetett, most pedig... nézd meg a képet.( A lányom 155 cm magas) csak a viszonyítás miatt.
Miközben dolgoztam elég jól feltámadt a szél és én befejeztem a kertészkedést. A szelet valahogy nem bírom...Miközben én kint dolgoztam cirmi nagyot szunyált bent a meleg lakásban. Még horkolt is!!! De jó egyeseknek.:-)))
Bettikém le is fényképezett ahogy szenvedélyemnek hódolok.
Estefele begyújtottam a kazánba és olvasgattam a kedvenc újságomat a meleg szobában.
Apa elment a Tescóba beválárolni, persze listát készítettem neki.
Ha hazajött megvacsorázunk és megnézzük a kedvenc műsorunkat az AXN csatornán: Lost.
Holnap pedig kezdődik az iskola a gyerekeknek nekem pedig egy újabb hét a család érdekében.

Nincsenek megjegyzések: