2008. október 16., csütörtök

Beindult...

Tegnap eléggé sűrű napom volt.
Tudtam , miután elfogadták a hitelkérelmünket, az értékbecslők viszonylag gyorsan ki fognak jönni. (Naná hogy gyorsan 30000Ft-ért én is gyorsan ott lennék ahol fizetnek)
Tehát az egész délelőttöt takarítással töltöttem. Nem a tisztaságot figyelik tudom, de egy tiszta rendezett lakás mindjárt jobb benyomást kelt mint egy rendezetlen koszos. (Mondjuk én mindig tisztaságot tartok a lakásban, de állandóan találok valamit ami nem oda való, vagy szerintem nem a legtisztább). Szóval mikor végeztem a takarítással úgy döntöttem ma nem megyek suliba, hanem kidolgozom a magyar tételeket. Készen is lettem öt tétellel...büszke vagyok magamra.
Közben megjött a postás és meghozta azt a tükröt, amit eléggé körülményes úton szereztünk be.
Köszönet Andinak újfent.(Aki ugye Rambó mivoltából kivetkőzve, elment megvásárolni nekünk.)
Közben egyfolytában csörgött a telefonom. Hívtak a színházból, hogy mehetek a jegyekért, hívtak a hobbyművészből, hogy nyugtázzam a megrendelésemet, hívott anyukám hogy délután 4-re menjek be érte a munkahelyére. A legfontosabb hívás pedig az volt mikor megtudtam, hogy hétfőn kezdhetek hivatalosan is a munkahelyemen. Rettenetesen megörültem, mert ez azt jelenti , hogy annyira engem szerettek volna munkatársnak, hogy még a munkaidőt is hajlandóak voltak hozzám szabni.-azért ilyen a mai világban nem sok van.....
Kettő körül haza jött a nagylányom és meglátta a tükröt........na azt látni kellett volna milyen szertartásosan vitte a szobájába és kereste meg neki a legmegfelelőbb helyet. Igazi nő!!!
Végül berendezett egy kis csinosító szentélyt a tükör köré.

Itt van :
Igazi nőcis sarok.
Miután anyut is hazarepítettem a munkából és én is hazaérkeztem, Feri már itthon volt.
Meg is lepődtem rendesen hogy ilyen korán itthon van.
Aztán kiderült, hogy hívták az értékbecslők hogy holnap 13-14 óra körül érnek hozzánk. Hát neki fogtunk kitakarítani a raktárhelyiséget.
Érdekes, hogy egy háztartásban mennyi kacat fel tud gyűleni...
Már késő este lett mire befejeztük a rendrakást.
Ma legalább már nyugodt szívvel várhatom az értékbecslőket, akik eldöntik mennyit ér a házunk.

Nincsenek megjegyzések: