2009. március 13., péntek

Szorgalmasan

A héten nagyon szorgalmas voltam. Igaz nem egy dologban, hanem sok kicsi apróban.
Hét elején kitakarítottam a lakást és hétfőn este elmentem egy előadásra, amire egyébként nem szoktam járni, de hát a lányom volt óvónénije szervezte. Gondoltam mindjárt, hogy egy cégismertető lesz. Nem írom le a cég nevét nem akarok ingyen reklámot az üzletnek. Egyébként ez már a harmadik előadás volt, amit meghallgattam. Már én is kívülről fújom, úgyhogy nem volt nagyon érdekfeszítő, de azért kipróbálok pár terméket. Megadom az esélyt a bizonyításra:-)

Kedden iskolában voltam, igencsak elfáradtam. Nem tudom miért, de az utóbbi időben nagyon fáradékony vagyok, pedig szedek MagneB6-ot és C-vitamint is.

Szerdán megjött az első csomag a tavaszi rendeléssorozatból. Egy csomó növényt kaptam, amit nem tudtam elültetni, mert nem volt még komposzt. Szerdán egész nap tanultam az év végi vizsgákra.

Csütörtökön újabb tanulási hullám, de iskolába nem mentem, inkább itthon maradtam és kidolgoztam a hiányzó magyar tételeket.
Megérkezett a második növényes szállítmány és én még mindig nem tudtam elültetni a növényeket. Mire apa megunta a nyavalygásomat, és elment komposztért. 600kg komposzttal lettem gazdagabb estére.
Gondoltam majd pénteken!

Hát pénteken, vagyis ma esőre ébredtem!
Mivel azt gondoltam az esőben nem túl jó ötlet kertészkedni, így átautózta
m a másik falu tüzép telepére, hogy termésköveket vegyek az árnyékos ágyás szélének. Nem jártam sikerrel:-(
Teljesen meglőve, zuhogó esőben autóztam haza és nekiláttam főzni.
Mivel délután nem volt itthon senki, nekiláttam a digiscrapnek.

Most volt hozzá kedvem is és az eső jóvoltából időm is. Hát tessék nézni mit alkottam!
Szerintem nagyon jó lett... Ahhoz képest, hogy első munkám:-)
Lehet véleményezni.

1 megjegyzés:

jociandi írta...

Gratula az első scraphez :)Innen már nincs megállás.