2009. augusztus 25., kedd

Olvasós játék

Jociandi meghívott egy olvasós stafétára. Nagy örömmel vettem a meghívást, annál is inkább mert már láttam mások blogján és én is nagyon szerettem volna felkerülni a játékba. A lényege az, hogy a jelenleg olvasott könyv 161.oldalának 5. mondatát be kell gépelni, és tovább kell adni a stafétát négy embernek.
Annak idején mikor kicsi voltam nem szerettem olvasni. Szüleimnek nagy erőfeszítésébe került, hogy egyáltalán a kötelező olvasmányokat elolvassam- persze hiábavaló volt minden erőfeszítésük- én inkább rajzoltam.
Mára viszont falom a könyveket. Akkor változott meg a helyzet, mikor végre saját magam választhattam ki mit szeretnék olvasni. A "kötelező" olvasmány valahogy mindig unalmasnak tűnt.
Azóta persze már azokon is túl vagyok.
Eleinte a szerelmes bestcellereket olvasgattam, aztán rájöttem, hogy ilyen világ nincs, és lassan elkezdtem a kalandregények felé fordulni. Imádom az izgalmas történeteket, de legfőképpen azokat, amelyeknek valami történelmi alapja is van, vagy megtörtént eseményt dolgoz fel.
Jelenleg is egy igen érdekes könyvet olvasok Malcolm Bell- től : Végső búcsú
A történet egy CIA ügynök utolsó munkáját írja le, de mivel az író volt az ügynök persze álnéven írt.
A 161.oldal 5. mondata pedig így olvasható:
"Először is kellett keresni egy biztonságos búvóhelyet."
Akiknek pedig tovább adom: Klári, Eszter, Kriszta, Icu

3 megjegyzés:

Klári írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Klári írta...

Szia Timi! Az előző bejegyzésemmel valami zűr történt. Szóval csak annyit irtam, köszönöm, hogy rám gondoltál, de én már hetekkel ezelőtt leirtam ezzel kapcsolatos élményeimet, ha kiváncsi vagy rá, itt megtalálod: http://kaszasklari.blogspot.com/2009/08/olvasos-jatek.html

Eszter(beszteri) írta...

Köszönöm, hogy gondoltál rám. Új könyvet nem olvasok, viszont én is meginvitállak egy játékra.
http://beszteri.blogspot.com/2009/08/5-dolog-amit-szeretek.html