2009. augusztus 6., csütörtök

Csütörtök

Mai napom tevékeny alkotással telt.
Készülök a következő kiállításomra, ami majd Csávolyon lesz, ha minden stimmelni fog.
Persze addigra nem ártana pár új képet festenem. Eddig a nagy nyári melegben nem igazán volt ihletem a festegetéshez, de ahogy lehűlt a levegő egyre jobban éreztem, hogy hiányzik az alkotás. Talán a művészi vénám mégsem veszett el?- Csak erőteljes szunnyadásban van:-)
A lényeg, hogy ma elővettem az ecseteimet, és a festékeket. Hozzáláttam a képek megfestéséhez. A legnagyobb problémám az volt, hogy a sok téma közül amit már régóta szeretnék képre vinni melyiket válasszam. Végül is két nagyon egyszerű kompozíció mellett döntöttem, de végig megmaradva az annyira szeretett mediterrán téma körül.
Íme:
Nyugodtan lehet véleményt alkotni, szívesen olvasnám a visszajelzéseket.( Előre is köszönöm!)

Niki lányom nagyon belejött a scrapbook témába. Gyártja az oldalakat rendületlenül. Csak győzzem neki nyomtatni a fényképeket hozzá. Na meg a hozzá tartozó anyagokat. Nem baj, legalább elfoglalja magát.


Tegnap olyan dolog történt, amit nem szívesen mesélnék el, csak annyit fűznék hozzá (akinek szól az úgyis rájön miről van szó) bizony néha megesik, hogy a gyerek tanítja szüleit arra, mi is a családi élet......

Nincsenek megjegyzések: