2009. augusztus 22., szombat

Szombat

Ma két nagyon kedves időtöltésemnek is hódolhattam.
1. Végre megint voltam festeni. Már nagyon hiányzott Gyuri bácsi instrukciói alapján való festegetés. Egészen kicserélődtem. Egyedül valahogy nem megy a festés, de mikor ott van mellettem a mesterem, akkor valahogy az ecset egyedül festi meg a képet. Nem nyúl bele, csak tanácsokat ad, amiket én elfogadok, és nagyon klasszak lesznek a képek tőle. Ma én választottam témát, és elrendezést. Aki ismeri az érdeklődési körömet, az rám fog ismerni a képről:-)))

Mediterrán szüret

2. Festés után elmentem a kedvenc kertészetembe, ahol már szinte törzsvendégként kezelnek. Már csak annyit kérdeznek, hogy " Megtalálod, vagy segítsek?" Persze a vége mindig az, hogy hozzám csapódik egy eladó, és jól elbeszélgetünk a különböző kertstílusokról, és mindig tanulok is valami újat a növények igényeit illetően, vagy éppen a kertkialakítási praktikák területén.
Ma is két új növénnyel tértem haza, meg két zsák mulccsal. ( Ez utóbbival majd később még foglalkozom)

Mocsári hibiszkusz

(Állítólag lila) hunyor

Szóval ez a két növény már régóta a megvásárolandók listáján van, hát most kipipálhattam őket.
Csak nehogy elküldjem ezeket is a növénymásvilágra:-( Majd vigyázok rájuk)
Szóval a mulcs: Már tervezem egy ideje, hogy az árnyékos ágyást,- ami igazából japán kertnek indult-, át kellene alakítani. Számolgattam és arra a következtetésre jutottam, hogy hiába van meg nagyon sok minden az átalakításhoz, még így is rengeteg pénzbe belekerülne. Úgyhogy a következőket fogom tenni. Összeírtam mire lenne még szükség az átalakításhoz, és fontossági sorrendbe szedtem. Most pedig szépen apránként elkezdem megvásárolgatni hozzá a dolgokat, hogy ne kerüljön egyszerre olyan sokba.
Hogy pontosan tudjátok miről is lenne szó, itt a kép, arról amit át szeretnék alakítani.

egyik fele...


másik fele.

Na szóval .... Kertem eme része előtt hatalmas nyírfák állnak. Az utolsó kép az pont keleti fekvésű, tehát minden oldalról védett ez a kertrész. Arra gondoltam, hogy megszélesítem az ágyásokat, és a nyírfa alá is ültetek valamilyen évelő árnyék-félárnyék kedvelő növényt.
Persze az ágyásoknak szegélyt is készítenék, ami már eleve szegélye lenne a zúzottkő ösvénynek. A kis csobogómat is átalakítom, mert így nem sok örömöm van benne. A víz mindig megbuggyan benne. Valami kis kőből rakott patakot imitálnék hozzá. Persze csak egy egészen miniatűr kiadásban. Végül feldobom az egészet színes évelőkkel, hogy valami színt is vigyek ebbe a kertrészbe. A beültetési terven már dolgozom, de az biztos, hogy az elmaradhatatlan hosták most is dominálni fognak, hiszen annyira szeretem őket, de szívesen látnék még harangvirágot, szellőrózsát, meg persze fás szárú peóniát. A hunyor is itt fog helyet kapni, és hogy tavasszal is legyen virág tulipán hagymákat is fogok ültetni. Az egészet mulccsal fogom lefedni, mert akkor kevesebbet kell öntözni és a gyomlálás is könnyebb ill. kevesebb.
Ja és valami különleges ülő alkalmatosságot terveztem erre a részre, ahonnan majd jól látni az egész beültetést, a mini patakot. A fejemben már teljesen össze is állt a kép, már csak meg kell valósítani, csak ez a nyavalyás hőség múlna már el, hogy én is elkezdhessem kiszedni a növényeket.
Majd tájékoztatlak benneteket, hogy hogyan is áll mindig éppen aktuálisan az átalakítás. Hátha tudtok nekem tanácsokat adni, esetleg ellesni tőlem valami ötletet. Mert az van zsák számra, csak legyen aki megvalósítja:-))) $ papa kéne nekem:-)))

egy ilyen beültetés az álmom


Nincsenek megjegyzések: