2009. május 17., vasárnap

Hétvégén

Mit is mondjak a hétvégéről..hmmm.
Tanulságos volt.
Először is azért, mert meg kellett emésztenem, hogy az öcsém már nem kisfiú- bár néha igencsak úgy viselkedik. Úgy látszik ez már családi hagyomány nálunk. Önfejűek makacsok vagyunk és nem tanulunk a 20. hibánkból sem. Szeretünk az árral szemben úszni és mikor ránk szólnak még mi vagyunk megsértődve. Nagyívben teszünk arra, hogy mások mit mondanak. Látszólag!!! Mert mint kiderült ,azért mindannyiunkat belülről mardos valami önvád szerű dolog, de változtatni képtelenek vagyunk.
Talán nem is mások a marslakók, ahogy gondoltam, hanem mi- az én- családom. Annyira különbözünk másoktól, annyira más a felfogásunk.
Készítettem öcsémnek egy scrapet a gyermekkoráról:

A kertemben minden gyönyörűen fejlődik, virágoznak a kora nyári növények, amiknek még éppen nem kellene. Valahogy már meg sem lepődök azon, hogy minden 2-3 héttel előrébb van mint a rendes ideje lenne. A rózsáknak még csak most kellene elkezdeni nyiladozni, de már nálam teljes erőből pompázik a futórózsa. Igaz csak az egyik fajta, a nahéma még késlekedik egy kicsit.
A díszpipacs is teljes pompáját mutatja, és az egész kert kezd csodás színekbe öltözni.
Az egyetlen dolog ami zavar, hogy hatalmas a szárazság, és locsolással sokra nem megyek.
Nagyon kellene egy kiadós eső, olyan áztató. Gondolom esőért nem csak én rimánkodom:-)))
Sajnos az összes képet lehetetlenség megmutatni itt ablogban, de szét lehet nézni a picasában, ott rengeteg növényem van.
És az igazi kertidény még csak most következik.....

Nincsenek megjegyzések: