2009. október 21., szerda

Az elmúlt hét

Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt héten elmulasztottam a blog írást, de más sürgős elfoglaltságom volt.
A múlt hét elején Bettikémet vittem orvoshoz, mivel állandóan ájulási érzete volt, és fehér is volt hozzá mint a meszelt fal. Volt vérvétel, aztán eredményért rohanás, aztán vissza a körzetishez, mire kiderült,- megmarad- ha hajlandó egy kicsivel többet enni. Szegénykém nagyon hajt, hogy a félévi eredménye jó legyen, hogy felvegyék a kiszemelt iskolába. Ezáltal ideges, és ha ideges nem eszik. Majdnem szó szerint nem eszik. Most már viszont meg van oldva a dolog. Kapott egy jó vitamint, minden este sétálni kell neki és én is nagy nagyon odafigyelek rá, hogy rendesen egyen.
Már hízott is valamennyit és a színe is visszajött.
Aztán hét közepén apa betegedett le. Mondtam neki tartsa magát meg a bacijait távol tőlem, de sajnos ez nem jött be.
Szombaton volt egy kis baráti összeröffenés nálunk. Sülteket készítettem, a baráti család hozta a desszertet. Most végre először mióta megvettük a nagy asztalt, ki is nyithattuk. Igaz nem teljesen, csak egy elemmel bővítettük, de már így is hatalmas volt. Végre nem kellett szorongnunk az asztalnál. Mindenki kényelmesen elfért.

Csokoládés iszaptorta

A tortának csak a neve volt szörnyű, az íze nagyon finom. A nevén a fiúk jól el is szórakoztak.


Aztán Vasárnap anyuékhoz mentünk ebédre, ugyanis az öcsém 10-én lett 21 éves anyunak meg 15-én volt a névnapja. Így most mindent egyben ünnepelhettünk.

Boldog születésnapot öcsém!

Ekkor már éreztem, hogy valami nincs rendben velem. Fájt a fejem és hamar haza is jöttünk.
Hétfő reggelre már jó náthás is voltam, de azért még elmentünk Bajára ügyeket intézni. Na meg persze Niki vállalt egy szorgalmi feladatot és ahhoz kellett bevásárolni papírokat.
A kedd elég nyűgösen telt, megcsináltuk a szorgalmi feladatot, de már délután feküdtem.
A mai délelőttön már jól éreztem magam, ezért elkísértem a lányokat az iskolába, feldíszítettük faliújságot a készített alkotásokkal, postára mentem lottót feladni meg boltba a kedvenc újságomért.
Mire hazaértem már éreztem, hogy ezt nem kellett volna. Megint ágynak estem. Szépen be is lázasodtam. Most már egy kicsit jobban vagyok ezért leültem a gép elé és beszámoltam nektek miért is hallgattam egy hétig. Most pedig megyek és gyógyulok. Remélem hamarosan már a gyógyulásomról és valami szép új alkotásról számolhatok be nektek.

1 megjegyzés:

jociandi írta...

Tessék szépen pihengetni és a fenekeden nyugton maradni! :) Gyógyulj meg mihamarabb! Küldök egy Gyurcsók-féle távgyógyításos-szemöldökös szigorú nézést, remélem már éééééérzeeeed!