2009. június 16., kedd

Évzáró


Ma délelőtt megtörtént a tanévzáró az én gyermekeim nagy örömére(az enyémre már kevésbé).
Nikikém verset mondott, a nagyobbik lányom Bettike pedig szerepelt egy rendkívül vicces színdarabban. Ő alakította a plaza cicát. Nem mintha jellemző lenne rá. Mikor megjelent kifestve és nagy fülbevalókkal (mert a plaza cicák kellékei minimum ezek) mindenki meglepődött rajta, hogy őt kifestve, kihívó öltözékben látja.
A színdarab rendkívül jó volt. És ezt nem csak azért mondom, mert az én lányom is szerepelt. Az összes szereplőt dicséret illeti meg, mert profi módon adták elő. Persze ebben jelentős szerepe volt a felkészítő tanárnak is, a Magyar nyelvet tanító Gabi tanárnéninek. Köszönet érte!

Néhány aranyköpés a darabból:
Tanóra:
-Az átlagos tanórán a diák fő feladata, hogy olyan- az órához illő, vagy legkevésbé ide tartozó- kérdéseket tegyen fel a tanárnak, amivel a legjobban lehet húzni az időt, azaz el lehet kerülni a feleltetést.
-Ha mégis feleltetésre kerülne a sor, akkor a felelő feladata válaszainak maximális időtartamra való nyújtása, nehogy más is úgy járjon, mint ő.
- A tanár feladata az órán, hogy kivédje a diákok legapróbb időhúzásra törekvő kísérleteit.

A tanóra hosszúsága:

- Ha a tanóra 45 perces, akkor 50 perces.......MINIMUM!
-Ha a szünet 15 perces, akkor 10 perces........MAXIMUM!

- Ha az osztályból egy darab kitűnő dolgozat született, akkor csakis azé az osztálytársadé, aki a legtöbbet és a leghangosabban siránkozott a dolgozat előtt, hogy ő nem tud semmit.

Hát ilyen és ehhez hasonló aranyköpésekkel és általános érvényű tudnivalókkal volt tele a színdarab.

Niki könyvjutalmat kapott a kiváló tanulmányi eredményéért, Betti pedig a ladik versenyen való részvételért szóbeli dicséretben részesült.
Aztán átmentünk az iskolába, ki ki a maga osztályába és megkapták a gyerekek a bizonyítványt.
Hát nem akarok szerénytelennek látszani, de ezek a gyerekek olyan okosak mint az anyukájuk:-))) Niki kitűnő tanuló lett, Bettinek is elismerés a biziért! Igaz nem lett kitűnő, de az már túl szép lenne !
Mindkettőnek meg van ígérve, hogy ezekért a jó eredményekért valamit kérhetnek. Niki lovastáborba szeretne menni, Betti még gondolkodik- ez még sokba fog kerülni nekem:-(

Mostantól egy hétre pedig én is kivonom magam a forgalomból. Megkezdődik számomra az egyhetes intenzív felkészülés a szóbeli vizsgákra.
Remélem egy hét múlva már én is hasonló jó eredményekkel büszkélkedhetem.

Addig is itt egy kicsi scrap a airvenure napról.

Nincsenek megjegyzések: