2009. június 13., szombat

Ballagás, repülők, verdák



Péntek délután volt a mi iskolánkban a ballagás. Nagyobbik leánykám ballagtató volt az idén. Nagyon sokat készültek az elmúlt napokban és rengeteg virágot gyűjtöttek az iskola díszítéséhez.
Aztán délután öt órakor megkezdődött a ballagás. Szépen rendben lezajlott a meghitt ünnepség. Bettikém verset mondott, majd a végén átvette a 8. oszályosoktól a zászlót.

Mivel Niki most fejezte be az első osztályt, készítettem róluk is egy fotót, hogy emlékezzünk rá milyenek is voltak.
Igaz, hogy még hétfőn iskolába kell menni, de már csak sportnap lesz. Kedden reggel lesz a tanévzáró és a bizonyítvány osztás is.

Szombat:
A mai nap korán indult, mivel a kalocsai repülős napra készültünk. Reggel 7-kor ébresztő, 8-kor indulás.
Mikor odaértünk kissé megijedtünk, mivel alig volt ember. Szinte csak az árusok és a kiállítók lézengtek. Mire kétszer körbejártuk a területet, már jócskán volt nézelődő és a hangulat is kezdett a megfelelő lenni.
Rengeteg szuper verdát láttunk és parádés műrepülő bemutatót. Emberpajtás találkozhatott egyik nagy szerelmével egy tigris tankkal is.
Ezen a napon mindent lehetett, ha volt elég pénzed. Sajnos rá kellett jönnünk, hogy még a kipróbálás szintjén sem a mi pénztárcánkhoz szabták az árakat.
Hogy milyenek voltak? Horrorba illőek. Vagyis nekem azok. Nincsen viszonyítási alapom, mert nem értek ezekhez a technikai sportokhoz, de szerintem iszonyúan drága volt minden.
A tigris tankot 10000Ft- ért lehetett volna vezetni, a szuper kis piros autóval 5000Ft-ért lehetett menni egy kört, az ejtőernyős tandem 20000Ft-ba került, a helikopteres repülés 6000Ft, és a műrepülés 15000Ft volt. Na ezek után sejteni lehet, hogy mi a földön maradtunk:-(
Azért itt a földön is megtaláltuk a magunk szórakozását és már az is élmény volt, hogy a nagy repülők, helikopterek, ott szállnak el a fejünk felett. A menő verdák száguldását meg a szalag innenső oldaláról is izzasztó volt látni.
A lányok dodzsemeztek, beültünk egy szimulátorba(ez nagyon szupi volt), befizettük Nikit a légvár területre, ahol fél órát ugrálhatott a 7-8 légvár közül akármelyikben. Addig pedig mi kipróbáltuk azt a félelmetes hintát, amit később a gyomrom nagyon megbánt.

Nagyon megtetszett az egyik kamion nekem, apának pedig egy motor keltette fel az érdeklődését.
Megebédeltünk, majd egy utolsó körülnézés után hazafele indultunk.

Mai nap végeredményben nagyon jól telt és legalább megszereztem a nyári alapszínemet. Olyan vörös vagyok mint a paprika:-)
A lányok hazafele elaludtak az autóban, de alig váruk mi is apával, hogy hazaérjünk. Lefeküdtünk, és mindjárt el is aludtunk. Nagyon fárasztó és élményteli nap volt.Póni simogatásKész kis terrorista:-)
Ezzel a géppel lehetett volna műrepülni.

Nincsenek megjegyzések: