2010. augusztus 18., szerda

Pótlás:-)

Hűűű a mindenit!
Már megint jó régen írtam ide:-(((
Az az igazság, hogy nagyon kevés a 24 óra egy napra. Nem lehetne valahol kérvényezni , hogy több órából álljon egy nap?Mi is történt mióta nem írtam. Lássuk csak:
Fellépések, paraván festés, kakasfesztivál, szobafestés... ja és frizura, illetve színváltás.
Nagyjából ennyi.
Mára már túl vagyunk az 5. fellépésünkön, és az utolsó meghozta a régen várt nagy tapsot. Ráadást is kellett táncolnunk:-))) hurrá!!!!
Megfestettem életem első nagy (180x200 cm) képét. Gyanítom, hogy az utolsót is. Egy vadászjelenetet.
Kicsit most furán áll a kép, mert itt még nincsen állványa. Apával ki is próbáltuk mindjárt.

Sajnos a többi eseményről képem nincsen, mert nem én voltam aki fotózott, és még nem kaptam meg a képeket. Előbb, de inkább utóbb ezt is bepótolom.

A héten nagy szobafestő projektbe kezdtünk a nagyobbik lánykámmal.
Lila szobát szeretett volna, egy mintával, amit én festek meg a falra. Na már az első kérésnél elbuktunk. Lila ugye rengeteg féle létezik. Ő írisz lilát szeretett volna, de nem kaptam, csak mézes szilvát gondoltam ez is jó lesz. (Lett volna írisz lila is 15000-ért. )
Aztán legurítottam egyszer a falakat és alig maradt festék. Azért kiszorítottam a második sorra is , de fullra kifogyott. Semmi hibajavításra nem maradt.
Felrajzoltam a mintát, és lehetett volna kezdeni a kifestést, de nem sikerült sehogyan sem olyan színt kikeverni, amilyent gondoltam.
Így aztán lesz amilyen lesz alapon, kifestettük a mintát.Ilyen lett. Nem igazán adja vissza azt a színt, amit a valóságban lehet látni. Viszont nekem nagyon tetszik. Gondoltuk még rakunk bele egy kicsi feketét, de mivel nagyon sötét lett az alap szín, és kicsi a szoba jobbnak láttam a feketét mellőzni.

Na egyenlőre ennyire futotta időmből. Nemsokára újra jelentkezem. Addig is mindenkinek a legjobbakat:-))))

1 megjegyzés:

wwlf írta...

Jelentem a kakasfesztről már próbáltam képeket küldeni, de nem fogadta a leveleződ. (Néhányat a blogomról tudsz lopni)