hétvége

A hétvégém eléggé eseménydúsan telt.
Mivel most volt a héten anyu szülinapja meghívtam őket egy ünnepi ebédre.
Szombaton miután befejeztük az ebédet, elkezdtem pogácsát sütni. Az igazság az, hogy pogácsát még nem nagyon sütöttem, mert egyszer nem sikerült és utánna többet neki sem álltam.
Most viszont muszáj volt valamivel előrukkolni, ha már anyuékat meghívtam ebédre.
Nem is sikerült rosszul a sajtos pogácsám, csak nem tetszett, hogy ennyit kellett hajtogatni, meg nyújtani.
Végül olyan finom lett, hogy a család majdnem felfalta kostolás gyanánt az egészet.
Estére apa is kedvet kapott a sütéshez. Elkészítette a hagyományos szlovák ételt a brevanyt. Nagyon furcsa volt apát a konyhában látni tüsténkedni. Azért jó érzés, hogy ő is tud valamit készíteni, nem halunk éhen ha neki kell főzni.

Vasárnap reggel mindjárt nekiláttam az ünnepi ebéd elkészítésének.
Különleges ételt szerettem volna az asztalra tenni, mivel anyu számomra különleges asszony, és szerintem megérdemi....sőtt ennél többet!
Húslevest készítettem orjából, jó sok sárgarépából és zöldségből.
A második fogás volt a különlegesség: Fonott hústekercs besamell mártásos zöldségekkel.
Nagyon sokat dolgoztam vele szerettem volna, ha finomra sikerül. Hát sikerült! Anyu még a receptet is elkérte. Ez már valmi....
Ezek után már csak a gyümölcssalátát tálaltam fel, de mindenki pukkadásig ette magát.
Az asztalnál elfogyasztottunk a kedvenc boromból egy üveggel és kedélyesen beszélgettünk.
Azután átadtam anyunak a születésnapjára festett képet. Nagyon megörült neki, mert imádja a képeimet. ( Szerintem egy kicsit elfogult, de elnézhető neki)
Mivel apu nagyon hamar elfáradt ( mert beteg ) viszonylag hamar haza kellett őket vinnem.
Mindent összevetve jól telt a hétvége.
És még a főzőtudományomat is megcsillogtathattam.

Első találkozás

Ma egész nap nagyon ideges voltam.
Lázasan válogattam a képeimet .... melyiket is vigyem a találkozóra.
Mi van ha nem tetszenek a festőnek a képeim, ha teljesen reménytelen esetnek titulál...stb gondolatok jártak a fejemben.
Nagy nehezen kiválasztottam a legkedvesebb 4 képemet és úgy gondoltam elviszem a vázlatos füzetemet is.(Mint utóbb kiderült ez jó ötlet volt)
A megbeszélt találkozóra egy kicsit később érkeztem, mert az emberem nem igazán boldogult a számítógéppel és neki is segítettem. Így később indultam mint kellett volna.
Nagy baj nem történt az unokatesóm volt olyan előrelátó, hogy bekalkulálta a csúszást. ( Talán már ismer eléggé)
Hát a festő (Gyuri bácsi) egy elbűvölő ember. Nagyon kedvesen fogadott minket, és teljesen közvetlen volt. Semmi mesteri felsőbbrendűség, szigor. Teljesen hétköznapi, kicsit bohém ember.
Megnézte a képeimet és nagyon tetszett neki az összes virágos kép. Mindegyikhez fűzött pár mondatot, hogy mit lehetett volna még csinálni a képen, hogy szebb és élethűbb legyen, de kritikát egyikre sem mondott.
Összességében csak az volt a véleménye, hogy egy nagyon jó alappal kezdhetek és csak a szorgalmamon múlik mi lesz belőlem.
Megnéztem én is a festményeit (Ő olajjal dolgozik) és rájöttünk, hogy ugyanazok a témák érdekelnek minket és ugyanazokat a színeket szeretjük használni.
Szóval kezdetnek ez nem is olyan rossz!
Megeggyeztünk abban, hogy jövő héten szombat délelőtt megejtjük az első foglalakozást.
A legnagyobb meglepetés akkor ért mikor rákérdeztem a piszkos anyagiakra. (Ettől nagyon féltem mivel részemről csak ez lehetett a tanulás akadálya)
Képzeljétek!
Teljesen ingyen fog megtanítani mindarra amit Ő is tud!
Hát még élnek igazi önzetlen emberek a földön! Jó ilyesmiről hallani és még jobb ilyen emberrel találkozni.
Persze én azért nem leszek hálátlan, ahogy tudom viszonzom a fáradozásait.
Tehát a művészeti része az újévi fogadalmamnak már sinen van. Mostmár csak a szorgalmamon múlik, hogy sikerül e az a kiállítás.

Beindult...

Tegnap ahogy szerencsétlenkedtem itt a gép előtt ( már rég óhajtott programot próbáltam telepíteni távsegítséggel - persze, hogy nem jött össze) csörgött a telefonom.
Már rutinosan a képernyőre meredve és közben a billentyűket püfölve vettem fel a mobilomat és szóltam bele unottan.
-Szia Zsuzsa vagyok.-jött a válasz.
Uram atyám!-kezdtem hirtelen gondolkodni ki is lehet az a Zsuzsa. Aztán leesett..... az én drága unokahúgom! Egyáltalán nem számítottam a hívására, igaz az utolsó emilemben meghagytam neki a telefonszámomat, hogy hívjon fel, de nem gondoltam,hogy az általam kért segítségre ennyire gyorsan reagál.
Megkértem, hogy adjon tanácsot nekem egy kiállítás megszervezéséhez, ugyanis neki már volt pár kiállítása és tudja mi a dörgés ezen a téren. Ő egyébként nagyon ügyes keramikus. Mindig is csodálattal figyeltem a munkáit.
Na szóval volt pár email váltás és megemlítette, hogy van egy festő ismerőse aki mellesleg egy művészeti csoport vezetője, és szokott tanítványokat is vállalni.
Én örömmel belementem abba, hogy bemutasson az ismerősének.
A telefonhívás lényege az volt, hogy beszélt azzal a bizonyos festővel és szeretettel vár engem a művészúr mint tanítványát.
Pénteken megyek és vinnem kell pár festményemet.
Nagyon örülök a lehetőségnek, de teljesen idegbajos lettem tőle.
Most melyik munkámat vigyem el bemutatni? Mi lesz ha nem talál eléggé tehetségesnek? Mi van akkor, ha azt mondja reménytelen eset vagyok?
Kaptam már bátorító megjegyzéseket sok embertől még festőművésztől is, de én mindig úgy érzem nem vagyok eléggé ügyes ahhoz, hogy fessek.
Persze azért megyek tanulni, de most hogy a vágyam talán beteljesülni látszik kicsit megijedtem.
Tegnap délután festettem is egy tájképet, amivel be is bizonyítottam magamnak, hogy van még mit tanulnom!
Itt a kép:
Az eleje még csak csak elmegy, de a dombok már olyanok amilyent már egy óvodás is megfest. Szóval elmaradt róla valami amit nekem tudnom illett volna: a légkör és az, hogy minél távolabb van valami annál halványabb. Itt pedig tobzódnak a színek.
Szóval boldog vagyok, hogy végre tanulhatom azt amit szeretek csinálni, de félek a megfelelési kényszer lebénít.
Hát szurkoljatok nekem.
Majd megírom hogyan sikerült az első találkozó.

Újra itthon!

Végre letelt az általam meghatározott felmondási idő!
Most már újra "csak" háziasszony és anya és feleség vagyok. El kellett mennem dolgozni, hogy ezt én is és a környezetemben élők is értékelni tudják. Amíg itthon voltam teljesen természetes dolog volt számukra, hogy van főtt meleg ebéd, hogy meleg van a lakásban, hogy mindenkit meghallgatok, hogy mindig van időm rájuk és rend van.
Amint elkezdtem dolgozni és ezek a dolgok hiányoztak az életükből, már is kezdték a nyafogást.
Szó mi szó én is nagyon örülök, hogy újra itthon lehetek és a családdal foglalkozhatok. Meg persze ezernyi más apró dologgal, hiszen az én életem így teljes.
Most éppen a vizsgáimra kellene készülnöm, de a meló miatt nem nagyon jutottam el az iskolába, így nem is tudom igazából mit kellene tanulni. Most nem is idegesítem magamat ez miatt. Bevállaltam, hogy ezek a vizsgák nagy bukták lesznek és majd az év végére bekeményítek.
Nagyon sok tanulás áll még előttem, mivel az idén vagyok végzős és ugye az elmúlt pár hetet is be kell pótolnom, tovább haladni az idei anyaggal és ismételni az eddig tanultakat. Hát még leírni is szörnyű nem hogy megcsinálni. De a tanulástól soha nem riadtam vissza.


Az idei évre a fogadalmam:

1. Leérettségizem
2. Kiállítom a festményeimet, hogy megismerjen a nagyközönség is.

Ez utóbbi törekvésemet megosztottam egy kedves ismerőssel és mindjárt felajánlotta segítségét.
Nekem mostmár csak festenem kellene. ... és fogok is , mert imádom a festést!
Teljesen kikapcsol és ellazít. A festészet által olyan helyeken járhatok ahová mindig is vágytam, de nem jutottam el.
Szóval, hogy sikerült e megvalósítani a fogadalmaimat azt itt a blogomban nyomon tudjátok majd követni, mert mindenről beszámolok nektek kedves látogatóim.
Addig is nagyon boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!

Szenteste

Szokás szerint ma is dolgoztam, így nem én főztem a halat.
Nálunk már ebédre megszoktuk főzni a halászlevet és meg is esszük. Vacsorára is halat eszünk.
Az idei évben anyósék főztek, mert ők a sorosak, de ha mi lettünk volna akkor sem tudtam volna ebédre megfőzni.
Na mindegy, a lényeg az , hogy mikor hazaértem a munkából letusoltam és átmentünk anyósékhoz ebédelni. Nagyon jó volt az elmúlt napok koplalása és hajtása után szépen terített asztalhoz leülni.
Meleg ebédet enni a családdal, és jót beszélgetni. Ez már nagyon hiányzott!
Ebéd után hazamentünk és mi is feldíszítettük a fenyőfánkat.
Az idén végre apát is sikerült rávenni, hogy aktívan részt vegyen a díszítésben. Igaz csak a szaloncukor feltűzését és a csúcs felrakását vállalta, de végig ott ült velünk és így is együtt lehettünk.
Nagyon sokat nevettünk és a lányok élvezték, hogy végre mindnyájan együtt voltunk. Az elmúlt napokban nemigen volt rá alkalom. Kicsit kezdett szétesni a család.
A nagy díszítés után megnéztünk egy filmet a házimoziban. Kihúztuk a nagy családi fetrengőt és élveztük a hangeffekteket. A film címe: Mamma Mia.
Oltári jó a szereposztás és a zenék is.
Mire befejeztük a mozizást már éppen este is lett és mentünk vissza a mamához vacsorázni.
Persze ott a lányok már délelőtt feldíszítették a fát és most estére már meg is érkezett a Jézuska.
Na volt is nagy öröm! Nyakláncot kapott mind a két lány.Olyan lakalmi láncot.
Vacsora után otthon is megérkezett a fa alá az ajándék...... már akinek a fa alá!
Niki mindjárt megtalálta az ajándékot (kreatív készletet), de Bettikének úgy kellett megkeresnie, mert elrejtettük neki a fenyőfán. Mire végre megtalálta a kicsi csengettyűt amibe belerejtettük neki amit már nagyon régóta szeretett volna egy ezüsláncot medállal.
Mi apával az idei évben nem ajándékoztuk meg egy mást, mert a pénzt elvitte a konyha. Tehát úgy tekintettük, hogy a mi karácsonyi ajándékunk az új konyha.
Ezután az est hátralévő része csendesen telt. Még angyalok is berepültek a nappaliba és táncot jártak:
Néztük még egy kicsit a megakarácsonyt a televízióban, aztán lassan befejeztük a napot.
Nagyon jólesett a lelkemnek, hogy újra együtt tölthettük a napot, és hangulatos szentestét varázsoltunk egymásnak.
Mindenkinek áldott karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok!

December 23

Az utolsó pillanatban de a konyha végre elkészült!
Teljesen a hatása alatt vagyok. Szerintem gyönyörű lett. És olyan amilyent én szerettem volna!
El sem hiszem hogy végre megszabadultam attól a ronda régitől és egy igazi mediterrán hangulatú csinos kis konyhám lett.
Tessék gyönyörködni:

A képek nem adják vissza azt a színt amit én valójában választottam ,de cseresznye színű a bútor.

December 21

Ma reggel mikor felébredtünk, már indultunk is Bajára. Aranyvasárnap volt és nekünk még sem fenyőfánk nem volt ,sem karácsonyi ajándék a gyerekeknek. De még egy darab hús sem volt a fagyóban amit meg lehetett volna főzni karácsonykor.
Szóval reggeli nélkül 8 órakor irány a város!
Mindjárt az égszerboltban kezdtük a vásárlást. Nagylányunk van megérdemli, hogy valami igazán szép ajándékot kapjon, mert rengeteget segít nekem a házimunkában mióta dolgozom.
Nélküle nem is menne itthon az élet.
Szóval választottunk neki egy igazán elegáns én nem kihívó ezüstnyakláncot, mert ezt kért a Jézuskától a levelében. ( Mert nálunk még szokás a Jézuskának írni levelet.)
Aztán irány a játékbolt. Ott megvettük a keresztfiunknak azt a játékot amit a tesóm félretetetett.
Ezek után irány a TESCO. Bevásároltunk mindent amit kellett. Karácsonyi szalvéta tartós élelmiszer, hús és minden ami az ünnepi menühöz kell.
Mindezek után pedig egyvágtában irány haza.
Itthon gyors hideg ebéd, aztán nekiestünk újra a konyhának. Ez már a hálásabb része volt a feladatnak, mert a bútort kellett beállítani. Ismét este 10 körül fejeztük be a munkát.
Másnap pedig megint irány a meló.