Egyre fehérebb...

Február közepe van és a táj egyre fehérebb és sivárabb. Ugyanúgy ahogyan a hangulatom is:-(((
Az elmúlt egy hétben egy csomó olyan inger ért ami önmagában is megrengeti az embert, nem pedig egy héten belül mind!
Hét elején kezdtem rájönni, hogy akiben eddig feltétel nélkül megbíztam lehet, hogy annyira nem is megbízható. Sorra kaptam az olyan jelzéseket "jóakaróktól" amiben figyelmeztetnek, hogy jobb lenne vigyázni arra ami az enyém....(Itt kezdődött a lelki problémám) Ezen nem tartott sokáig túltenni magam, ugyanis én ismerem az illetőt már hmmm........17éve és Ő mindig kiállt mellettem teljes vállszélességgel, ha arról volt szó hogy meg kell védeni engem. Szóval úgy döntöttem nem figyelek a peletykákra ( amúgy is utálom azokat is akik terjesztik) és megbízom abban akiben eddig is megbíztam. Rendelkezem valami belső vészjelzővel és az mindig akkor jelez mikor tényleg baj van. De most csendben van, nem jelez. Úgyhogy nyugi.
A második megrázkódtatás akkor ért, mikor rádöbbentem arra, hogy túl a 33 éven egy csomó lehetőség bezárult már előttem. A továbbtanulás olyan szakokon amit én szeretnék számomra már nem megvalósítható. Ennek elsősorban anyagi okai vannak.:-(((
Emellett már van pár szak amihez túlkoros vagyok. Nesze neked! Miért nem tanultál a férjhezmenetel és a gyerekszülés előtt!- Ennyire elrontottam volna az életemet?

Jut eszembe! Egy 14-16 éves gyerek honnan tudja eldönteni mit akar majd egész életében dolgozni? Van egy 13 éves lányom aki jó tanuló, de halvány fogalma nincsen arról, hogy hova, milyen iskolába menjen továbbtanulni. A pubertás kornak köszönhetően a semmibe bámuláson kívül semmi nem érdekli. Egy kicsit mérges is vagyok rá és irigylem is . Ilyen gondtalan napok nem lesznek többet egy felnőtt életében.

Harmadik lehangoló esemény pont tegnap este történt. Ironikus a dologban az, hogy éppen egy jó hír,egy elismerés kapcsán jött a hideg zuhany. Kaptam egy nagyon kedves telefonhívást egy idegen hölgytől, aki érdekes embernek tart és tetszenek neki a képeim. Találkozni is szeretne velem. Nagyon jól esett ebben az egyhangú téli és szomorú időben.
Erre azonnal jött egy olyan kommentár... : -( pont attól akinek támogatnia kellene és velem együtt örülni. Ez volt az utolsó dolog amit még el tudtam viselni! Elég volt!
Nem kérek többet köszönöm! Felállok és megrázom magam, mint az a csacsi akit el akart élve temetni a gazdája, mert öreg volt és a kútba esett!
Nekem is van büszkeségem és önérzetem. Kezembe veszem a sorsomat és továbbtanulok, a gyerekemet kirángatom ebből a lebegés állapotból és akkor is tanulni fog, és céltudatos felnőtt lesz, és soha többé nem hagyom, hogy belém rúgjanak!
Nem fogok kikészülni azért mert tél van és esik a hó. Hát hagy essen! Ha nem mehetek ki a kertbe, akkor majd festek és megcsinálom azt a kiállítást, ha bele gebedek is . Akkor is, ha pont az a valaki nem támogat akire a legnagyobb szükségem lenne.

A héten amíg én sajnáltam magam, a gyerekeim örültek a hónak és egy nagy hóembert építettek az udvarunkba.
Szombaton reggelre akkora hó hullott, hogy Bettikém nem is jött velem festeni, hanem a Nikivel egész délelőtt kint játszottak, és ez a hóember is nagy játék eredménye. Itt jegyzem meg: én meg kereshettem a nagy sálamat:-)

Azért én sem tétlenkedtem szombaton, bár a hangulatom nagyon nem akarta, azért elmentem festeni és nem bántam meg. Megint sok mindent tanultam, és ezt festettem!